Dobó Edit, az RTL riportere és az Alternatív Alapkönyv receptkönyv társszerzője, kétgyermekes anyuka, aki maga is rendszeres látogatója a Pici Piacoknak. Közösségi oldalán gyakran arról is beszámol, hogy milyen kincseket vadászott a vásáron. Decemberben vele beszélgettünk anyaságról, adventi készülődésről és a Pici Piacról.

Első kérdésünk az, hogy hogy érzed magad kétgyermekes anyukaként?

Köszönöm szépen a kérdést, nagyon jól érzem magam, nagyon úgy érzem, hogy az anyaszerep sokkal jobban áll és sokkal jobban érzem benne magam, mint azt valaha gondoltam volna. 
Amikor még terhes voltam Minnával, gondolkodtam azon, hogy vajon milyen lesz itthon a négy fal között léteznem: csendben, nyugalomban (már amennyire nyugalmas lehet egy vagy most már kettő gyerek mellett). Kicsit vágytam már a szünetre munka téren, de azért az a gondolat is bennem volt, hogy lehet, hogy eltelik pár hónap, és vissza akarok majd menni dolgozni. Nos, most már lassan három év távlatából azt mondhatom, hogy ez az időszak még nem érkezett el.
Nem mondom, hogy minden nap csilli-villi és happy, mert azért vannak nehéz időszakaink. Nagy szerencsénk van Hollival, mert egy igazi álombaba: eszik, átalussza az éjszakát gyakorlatilag a kezdetektől fogva, ha kel is, akkor is inkább hajnalban, tehát tényleg nem panaszkodhatunk. Ahogy mondani szoktam mostanában, a szűk keresztmetszet inkább a nővére. Ha fáradtak vagyunk, akkor meglepő módon nem a kisbaba miatt vagyunk fáradtak, hanem a nagy, két és fél éves miatt, aki épp dackorszakát éli. 
Ez most egy elég zsúfolt és nehéz időszak számunkra, egy kicsit túl vagyunk terhelve mindketten a férjemmel. Kezdünk elfáradni év végére, de azért kitartunk és igyekszünk, ez a két csodacsaj pedig kárpótol minket mindenért! Szóval összességében tényleg jól vagyok. És egyébként azon gondolkodtam el, hogy milyen furcsa, hogy viszonylag ritkán teszik fel ezt a kérdést a friss anyukáknak, hogy ők hogy vannak, hiszen általában inkább csak a kisbabák felől szoktak érdeklődni…

Hogy telik egy átlagos napod két kicsi gyermekkel?

Rohanással. Igazából azt érzem, hogy állandóan sietünk. Még akkor is, amikor semmi dolgunk nincs. A nagyobbik lányom bölcsibe jár augusztus vége óta, így ez óriási könnyebbség, és nagyon sok terhet levesz a vállunkról. Ezt akkor érzem igazán, amikor éppen beteg, és itthon van egy hetet.
Szóval a napom nagyrésze főzés, mosás, takarítás, és így is állandóan szalad a ház, folyton azt érzi az ember, hogy nem éri utol magát soha. 
Az a szerencse egyébként, vagyis ez nyilván egy tudatos dolog, hogy a férjem és én teljesen egyenrangúak vagyunk itthon és a gyerekek körül. Igaz, hogy ő dolgozik, de amikor itthon van, akkor teljes mértékben ugyanannyit, vagy akár még többet is letesz az asztalra, mint én. Nálunk minden teher közös, és ez igaz a gyereknevelés területén is, tehát gyakorlatilag nem kell aggódnom, ha nekem esetleg bármi dolgom van, mert ő teljes mértékben képes bármit ellátni a gyerekek körül. Így aztán nem is egyedül viszem ezt az időszakot anyaként, hanem szülőpárként együtt vagyunk mindenben.

Milyen most számodra az adventi időszak, hogyan hangolódsz az ünnepekre?

Az év vége is rohanósan telik, és ebben sajnos nem vagyunk jók, se én, se a férjem. Az ünnepi készülődés, a dekorálás, a felkészülés, az ajándékvásárlás nem az erősségeink. És ezen fejleszteni kell, erre most döbbentem rá, hiszen most Minna abban a korszakában van, hogy már felfogja, melyik ünnep miről szól, mit ünneplünk. Ő most nagyon éli a csodát, és ezt a csodát nekünk, szülőknek kell megteremteni, ami egy fokkal nehezebb kihívás számomra. Hajlamos vagyok megcsúszni, és mindent az utolsó pillanatra halasztani, de anyukaként egy kicsit jobban előre kellene gondolkodnom. 
Nemsokára anyukám újra itthon lesz, és akkor egy kicsit talán több időm marad nekem is az adventi hangolódásra, és arra, hogy elsősorban Minnával jobban felkészüljünk a karácsonyi csodára, például készítsünk együtt díszeket a fára. Mi például a favétellel is úgy voltunk régen, hogy mindig az utolsó pillanatban a megmaradtak közül válogattunk 24-én. Most viszont megbeszéltük a férjemmel, hogy meg fogjuk venni karácsony előtt két héttel a fát, és akkor együtt szépen felállítjuk, feldíszítjük Minnával – tehát megpróbáljuk egy kicsit előrehozni ezt az adventi hangolódást. 
Az idei lesz az első igazi karácsonyi hangulatú karácsony és adventi időszak Minna életében, mert az elsőnél még nagyon picike volt, a másodiknál pedig Costa Ricán voltunk, annak megint teljesen más volt a hangulata 30 fokban tengerparton, illetve nem is volt ott a teljes család. Szeretném, ha Minna idén igazi csodákat látna, és ez egy szuper élmény lenne neki, hogy jövőre már kimondottan várja ezt az időszakot.
Én is emlékszem a gyerekkoromra, emlékszem, hogy milyen csodavilág volt akkor: a fényekre, az óriási fára, az ajándékra, jön a Jézuska, az izgatottságra, a finom ételekre, úgyhogy szeretném ezeket átadni a gyerekeimnek, és idén van először erre igazi lehetőségem Minnánál. Remélem, hogy segít majd sütögetni, mert ő is nagyon szeret a konyhában sertepertélni, ami külön öröm.
Idén lesz először itt nálunk a nagy családi karácsonyozás, ez is egy új érzés, és számomra szívet melengető, hogy az én kis otthonom lesz a családom otthona erre a meghitt napra. Ez boldogsággal tölt el, ugyanakkor sajnálom, hogy a testvéremék nem lesznek most velünk. (Edit testvére, Ági, Costa Ricán él családjával – a szerk.)

Többször látogattál már el a Pici Piacra. Mi az, ami miatt újra és újra visszatérsz a vásárra?

Magával a Pici Piaccal először körülbelül három évvel ezelőtt találkoztam Instagramon, különböző baba-mama márkákat követve. Mindig terveztem kimenni, de sokáig nem tudtam. Amikor először eljutottam, azt a Monello Kiscsillagos Eszternek köszönhetem, akivel régre nyúlik vissza a viszonyunk.
A tesóm nagyon szerette a termékeiket, és a kisebbik fiának az egyik Kiscsillag volt a nyunyókája nagyon sokáig. Én mindig is vágyakoztam egy Kiscsillag után Minna első hónapjaiban, és amikor egyszer valamilyen sztorijára reagáltam Eszternek, megbeszéltük, hogy a Pici Piacon fogunk találkozni. Nagyon-nagyon tetszett, ugyanakkor Minna még nagyon pici volt, és egy kicsit bosszankodtam amiatt, hogy folyamatosan utána szaladgáltunk, és nem tudtam olyan békésen, szépen szétnézegetni, ahogy terveztem. Így aztán eldöntöttem, hogy mindenképp elmegyek legközelebb is.
Igazából nagyon szeretem az elgondolást, hogy a Pici Piacon tényleg támogatni tudunk magyar kisvállalkozásokat, és nagy részük anya, akik gyerek, család mellett dolgoznak, és épp emiatt nagyon bensőséges hangulata van az egésznek. Lehet, hogy az adott termék egy kicsit drágább, mintha valami nagyobb üzletben vásárolnám meg, de inkább megveszem itt, mert tudom, hogy ez kézzel készített, minőségi, szeretettel készül, és emellett a vásárlásommal még támogatni is tudok egy velem hasonló cipőben járó embert, nőt, anyukát, apukát, férfit. 
Szívesen támogatom azt, hogy mindenki olyan dologgal foglalkozhasson, amit szeret. Ha ő babatakarót szeret varrni vagy kiscsillagot, vagy rágcsaláncot csinálni, vagy babát varrni kézzel, akkor megadni az esélyt, hogy ezzel tudjon foglalkozni, ezzel tudjon pénzt keresni, és ebből tudja ellátni magát és a családját. Ezért tartom fontosnak a Pici Piacot. 
Nem azt mondom, hogy nem vesz az ember semmilyen tömeggyártott dolgot, de azért az a vásárlási élmény teljesen más. A Pici Piacnál pedig tényleg a hangulat, ami beszippant, hogy látod a sok szülőt, a sok kisbabát, kisgyereket a hordozóban, a babakocsiban, a kutyusokat, hogy mindenki nézegeti azokat a termékeket, amelyek neked is tetszenek.
Egyébként nagyon meglepő az a tömeg, ami fogad a Pici Piacon. Amikor mi először mentünk, akkor is nagyon sokan voltak, de ami az elmúlt hónapokban van, az még durvább. Lassan lehet, hogy egy sportcsarnokba kellene költöznie a vásárnak, és ennek egyébként nagyon örülök. Jó, hogy így fejlődik a vásár, és hogy a különböző márkák is támogatják egymást. Nem az van, hogy rivalizálunk, mert te is árulsz babafészket, és én is árulok.
Szóval ezért járok én vissza a Pici Piacra, mert jó végignézni a kínálatot, találkozni azokkal a kiállítókkal, akiket már ismerek is, esetleg személyesen is odaköszönni, megtapogatni, megnézegetni az újdonságaikat, gratulálni nekik, hogy mennyire ügyesek, hogy mennyire nagy csodákat alkottak újra és újra, és azt gondolom, hogy ez fontos. 
És a Pici Piac egy olyan helyszín, ahol ezt megtehetik és meg is teszik a szülők, nagyszülők, az odalátogatók, mert a vásárt követően látom, hogy minden márka megköszöni azt a szeretetet, amit ott kap. 

Melyik a legkedvesebb Pici Piacon vásárolt kincsed?

A legtöbbször egyébként Monello Kiscsillaggal szoktam távozni, de azért csillagot nem csak a Pici Piacról szerzek be. 
Nemrég, amikor Pici Piacon jártunk, akkor anyukámmal látogattunk el, és tőle kapott Minna egy Pjulcsy mackót, aminek kis ágyacskája is van. Ezt Minna szúrta ki magának, én először nem is láttam, és ott játszott velük vagy tizenöt percen át: kicsomagolta, becsomagolta őket egyesével, és láttam a szemében, hogy mennyire szeretné. Utána anyával visszament a standhoz, és kapott egy kis macit, ami azóta is ott van az ágyában, vele alszik, vitte a bölcsibe is már.
Az én abszolút favoritom a Babies on Boardnál vásárolt két kis pizsama: egy barisat meg egy sima fehéret vettünk, és nekem ezek is legkedvesebb kincsek, mert nagyon-nagyon szuper az anyaguk, úgyhogy nagyon szeretjük. 

A hamisíthatatlan Pici Piac hangulatot 2025-ben is elhozzuk neked. Figyeld a közösségi oldalainkat és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a következő vásár időpontjáról is értesülj!