Katona Eszter Pici Piac alapító

Leesett már neked, hogy ez a rengeteg ember mind miattad jött el?

Most induló Magazinunk első interjúját Katona Eszterrel, a Pici Piac alapítójával készítettük a kezdetekről, az idei nyárról és a felszabaduló kreatív energiákról, illetve megtudhattok belőle sok érdekességet Eszterről magáról is.

 

Eszter, arra gondoltam, hogy kezdjük a beszélgetésünket azzal a kérdéssel, melyet a Pici Piac Magazinjában a kiállítóinknak is tervezünk majd feltenni. Mesélj magadról 3 mondatban: ki áll a márka mögött?

2015-ben lettem főállású vállalkozó, előtte 10+ évet multiknál dolgoztam. Teljesen beleszerettem ebbe az új életformába, nagyon élvezem, hogy magam alakítom a napjaimat, és hiába lett azóta egy „rendes” munkám is a vállalkozások mellett, az egyensúly az életemben továbbra is nagyon fontos. Én úgy vagyok teljes, kiegyensúlyozott és jófej anyuka, feleség meg kolléga, ha jut idő a család, a barátok és a munka mellett magamra is: számomra a sport és olvasás az énidő, ebben tudok kikapcsolódni, feltöltődni.

 

Hogy jött a Pici Piac ötlete majdnem 10 évvel ezelőtt?

Még csak néhány hónapja indítottam el az első vállalkozásomat, a babyberry-t, amikor rájöttem, hogy a webshopon túl szeretnék élőben is találkozni a vásárlóimmal. Elkezdett körvonalazódni a fejemben egy személyes hangulatú, csupa válogatott, hazai terméket kínáló prémium vásár, és azonnal körbekérdeztem néhány hasonló hazai márkát, hogy ha szerveznék egy ilyet, eljönnének-e. A mai napig csodálom, hogy teljesen ismeretlenül is mennyi bizalmat kaptam, így nagyon gyorsan összeállt az első Pici Piac kiállítói köre. Vásárszervezésben jártas kedves Petra barátnőm segített azokban a részletekben, amelyekben még nem volt tapasztalatom, így hamar lett helyszínünk is. Sosem felejtem el, hogy az első Pici Piacon állunk, a férjem körbenéz, és mosolyogva azt mondja nekem: „Leesett már Neked, hogy ez a rengeteg ember mind miattad jött el?”. Nem, ezt a mai napig nehezen fogom el, hogy a semmiből építettem egy márkát, amely minden hónapban több száz embert megmozgat, vállalkozók tucatjainak adunk lehetőséget a cégük építésére, és lassan-lassan azt is elhiszem, amit olyan sokan mondanak körülöttem: a Pici Piac mára egy megkerülhetetlen márkává vált a kisbabás világban.

 

Hogyan emlékszel vissza az első vásárra? Miben volt az más a mostani vásárokhoz képest?

Marketinges múltammal büszke vagyok arra, hogy a kezdetek kezdetén megfogalmazott Pici Piac koncepció a mai napig érvényes. Így a vásárokat ugyanabban a szellemben tervezem és szervezem, mint a legelső alkalommal, de természetesen az útközben szerzett tapasztalatokat mindig beépítem. Ami változott, hogy az első néhány vásárnál én hívtam a kiállítókat, de szerencsére hamar elterjedt a Pici Piac híre, és elkezdtek maguktól jelentkezni a tervezők – ezért kb. 1 év után be is kellett vezetnünk a zsűrizést, hogy a kiállítók magas színvonalát tartani tudjuk. És persze időközben mindig jöttek új ötletek, így született meg a Sok Pici névre hallgató jótékonysági kezdeményezésünk, de volt karácsonyi zsákbamacskánk, tartottunk flashmobot is, bevezettük a Pici Piac barátságkártyát, hogy a lojális vásárlóinkat megajándékozhassuk, valamint időről időre limitált Pici Piac brandingelt emléktárgyakat is lehet vásárolni a helyszínen. Meg persze sok apró változást is eszközölök vásárról vásárra, meghallgatok minden visszajelzést, és igyekszem beépíteni őket – mert ugyan tudom, hogy képtelenség olyan rendezvényt létrehozni, ahol mindenki boldog és elégedett, de nekem mégis mindig ez a célom!

 

Ha a Pici Piac közel 10 évéről filmet forgatnának, akkor milyen címet adnál neki és miért?

Bár nem igazán szoktam romantikus filmeket nézni, valahogy mégis ez ugrott be elsőre: ha elmesélném valakinek a Pici Piac történetét, egy igazi csöpögős amerikai limonádé lenne belőle… 🙂 Egy praktikus ötletből indult, de sokkal több lett belőle: a kiállítók számára egy olyan platform, ahol nemcsak a vállalkozásukat tudják erősíteni (a márkájukat építeni és a bevételüket növelni), hanem ebben a magányos egyéni vállalkozós szférában egy támogatói közösséggé váltunk, ahol nem számít, ki a konkurencia, mert ismerjük és segítjük egymást. Ez szerintem egy ritka kincs a jelen környezetben, úgyhogy talán erre is vagyok legbüszkébb a Pici Piac kapcsán. Ráadásul ez a szemlélet valószínűleg a vásárlók felé is sugárzik, ezt ők is érezhetik, mert a vásárra érkezők is nagyon jól érzik magukat a Pici Piacon, általában órákat elidőznek nálunk, rengeteget beszélgetnek egymással és a kiállítókkal is. A Pici Piac néhány órájában szokott olyan érzésem lenni, mintha egy párhuzamos univerzumban lennénk. Úgyhogy talán a film címe is ez lenne: „A Pici Piac párhuzamos valósága”.

 

Nem titok, hogy az idei nyár más az életedben, mint az eddigiek, hiszen a szeretett babyberry márkának már nem te vagy a tulajdonosa. Milyen érzés volt így Pici Piacozni júliusban?

Kerek 10 év telt el a babyberry ötlet megszületése és az üzletág eladása között. Ez egy nagyon hosszú idő, amit én úgy érzek, hogy maximálisan kiélveztem. A babyberry-nek köszönhetem az új életformámat, rengeteg élményt, tapasztalatot, értékes kapcsolatokat, és ahogy fent is meséltem, a Pici Piac születését is. Viszont eljött az idő, amikor úgy éreztem, már eltávolodtunk egymástól, átrendeződtek a prioritások, így meghoztam a döntést, hogy átadom a babyberry-t valakinek, aki olyan lelkesedéssel tudja továbbvinni, mint én a legelején. Szuper új tulajdonosa lett a márkának, úgyhogy én tökéletesen nyugodt vagyok, hogy jó döntést hoztam, ennek fényében abszolút felszabadult érzés volt az első Pici Piacom, ahol csak a vásárral és a kiállítókkal tudtam foglalkozni teljes figyelemmel egész nap.

 

Az a feltételezésem, hogy a felszabaduló kreatív energiáid most a Pici Piacba fognak csatornázódni. Mik a terveid a vásárral kapcsolatban a közeljövőben?

Óóó rengeteg tervem van már most! :))) De azt már megtanultam az elmúlt 10 év során, hogy mindent nem lehet egyszerre. Úgyhogy a babyberry eladásának másnapján már rá is fordultam az első projektre, ami a picipiac.hu új szintre emelése volt. A többi projekt pedig egyelőre maradjon titok, de remélem, hamarosan azokról is mesélhetek majd!

 

Mesélj egy picit az új honlapról! Miben más, mint az eddigi picipiac.hu?

A korábbi weboldal egy statikus, praktikus oldal volt, ami az aktuális vásárral kapcsolatos legfontosabb információkat tartalmazta nagyon egyszerű, leíró módon. Egy új oldalt régóta szerettem volna, hiszen egy ilyen múlttal rendelkező márka már igazán megérdemelt egy komolyabb weboldalt! Ezért a picipiac.hu-t a legfontosabb témák mentén strukturáltuk, így pl. feltöltöttük a korábbi vásárokkal kapcsolatos információkkal, és minden vásárhoz van már galéria, így visszamenőleg is lehet keresgélni, amire mindig nagy volt az igény. De természetesen a következő, aktuális vásárokkal kapcsolatos minden hasznos tudnivaló is megtalálható az oldalon. Ezeken kívül összegyűjtöttük a gyakori kérdéseket, így már mindenki megtalálja a választ, nem kell megvárnia, hogy válaszoljunk neki e-mailben — egy idő után már alig győztük ezeket feldolgozni. Készítettünk egy bemutatkozást is Vikivel közösen, aki a székesfehérvári Pici Piacokat szervezi, valamint egyéb informatív menüpontok is kerültek az oldalra. De ami talán a legizgalmasabb az oldalon, az a Magazin lett. Az a tervünk, hogy ezen a fórumon sok-sok szuper cikket fogunk hozni az olvasók számára: interjúkat híres Pici Piac látogatókkal, kulisszatitkokat, szakmai ajánlókat, és sok-sok Pici Piac kiállítót is bemutatunk majd részletesebben is, hogy a vásárlók jobban megismerhessék azokat a csodálatos embereket, akik az egyes márkák mögött állnak.

 

Hamarosan olvashatsz a Pici Piac kiállítóiról is a Magazinunkban, addig is kövess minket a közösségi médiás felületeinken, és gyere el a legközelebbi Pici Piacra!
Az oldal cookie-kat használ a jobb böngészési élményhez. A weboldal böngészésével elfogadod a cookie-k használatát.